×Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu

Figyelem! Az Ön által felkeresett archív weboldal már nem frissül. Amennyiben Győr Megyei Jogú Város megújult honlapjára szeretne ellátogatni, úgy kattintson ide: gyor.hu!

Szülői nyilatkozatok

A Győr közigazgatási területén lévő bölcsődék és óvodák bár továbbra sem nyitnak meg teljesen a veszélyhelyzet fennállására tekintettel, az azokban eddig is működő ügyeleti rendszert igény szerint tovább bővíti az önkormányzat. Ez azt jelenti, hogy az előre bejelentett gyermeklétszám függvényében, szükség szerint nyitnak meg újabb csoportokat, vagy akár intézményeket, illetve növelik a felügyeletet ellátó pedagógusok létszámát.

 

Dr. Pergel Elza, Győr szociális ügyekért is felelős alpolgármestere elmondta, „A kapacitásbővítéssel az a célunk, hogy a győri szülők munkába való visszatérését segítsük, gyermekeik felügyeletéről az egészségbiztonsági előírások maximális betartása mellett gondoskodjunk. Akiknek módjában áll, azoknak továbbra is javasoljuk, hogy maradjanak otthon, akiknek azonban vissza kell térnie a munka világába, nem kell aggódjanak, hiszen gyermekeikről legjobb tudásunk szerint, öt fős csoportokban gondoskodunk.”

 

Hozzátette, „A járvány társadalmi, szociális hatásait mindannyian saját bőrünkön érezzük. Mi Győrben azt az elvet valljuk, hogy segítsünk egymásnak, ezért is szeretnénk könnyíteni a hetek óta otthonról dolgozó, és egyidőben gyermekeiket is felügyelő szülők vállán lévő terhet.”

 

A felügyeleti és étkeztetési igényt az eddig megszokott rendben jelezhetik a szülők, a bejelentési formanyomtatvány innen elérhető:


koronavírus járvánnyal kapcsolatos szülői nyilatkozat - Bölcsőde


koronavírus járvánnyal kapcsolatos szülői nyilatkozat - Óvoda

-------------------------------------------------------------------
Korábban írtuk:
Tekintettel a szombat délután kiadott kormányrendeletre, valamint a járványügyi helyzet aktuális változásaira, a mai napon ismételten válságstáb összehívását kezdeményeztem az alpolgármesterek, a jegyző, aljegyző, valamennyi óvoda és bölcsőde, szociális intézmény, a családsegítő központ és a gazdasági működtető központ vezetőinek részvételével.
Minden aktuális szempontot figyelembe véve, a mai napon a következő intézkedéseket hozom:
1. Idősotthonok:
A győri idősotthonokban a mai naptól nem csak látogatási, hanem kijárási tilalom is életbe lép, valamint szünetel az idősklubok működése is. Minden lakónak biztosítjuk a bevásárlás és igény szerint a napi étkeztetés lehetőségét is.
2. Bölcsődék és óvodák:
Hétfőtől az önkormányzati, egyházi, alapítványi fenntartású intézményekben a bölcsődei és óvodai ellátás átmenetileg szünetel. Ezen időszak alatt kizárólag gyermekfelügyeletet biztosítunk azok számára, akik semmilyen formában nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét.
A gyermekfelügyelettel kapcsolatos további tudnivalók:
a) Tekintettel arra, hogy a GYES-en, GYED-en lévő szülők meg tudják oldani bölcsődés, óvodás korú gyermekeik felügyeletét, gyermekeiket átmenetileg óvodai, bölcsődei közösségbe nem vihetik.
b) Az intézményeink nem fogadják azokat a gyermekeket, akik, vagy akiknek szülei, vagy velük egy háztartásban élő hozzátartozójuk az elmúlt két hétben külföldön tartózkodott.
c) A lázas beteg gyermek, vagy akivel közös háztartásban lázas személy él, nem jelenhet meg az óvodákban, bölcsődékben, amennyiben mégis megjelenik, és ezt az állapotot az intézmény dolgozói észlelik, a gyermek hazaküldéséről haladéktalanul intézkedhetnek.
d) Ahhoz, hogy az önkormányzati ellátások szervezhetők legyenek, minden szülőtől nyilatkozatot kérünk azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkezendő napokban milyen ellátási formákra tart igényt. A nyilatkozat elérhető innen:

A szülő a kitöltött nyilatkozatot e- mailen, vagy személyesen juttassa el az adott intézménybe.
Jelen intézkedés visszavonásig érvényes.
Győr, 2020. 03. 15.
Tisztelettel,
Dr. Dézsi Csaba András
polgármester

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Kapcsolódó dokumentum:

Polgármesteri határozat a rendkívüli óvodai és bölcsődei szünet elrendeléséről

 

Vissza
Fel
Normál